8.fejezet
Amara 2006.11.18. 15:31
Kurama idegesen kiáltotta miközben megpróbált nagyon nem lemaradni:
-Yukirin mégis hová viszel? Legalább egy kicsit lassíts!
Yukirin –mit sem változtatva Kurama furcsa testhelyzetén- kiáltott hátra:
-Majd meglátod hová megyünk. Muszáj sietnünk.
Az egész egy napsütéses délutánon kezdődött. Yukirin Kuramával beszélt. Ekkor jutott
eszébe (mármint Yukirinnek), hogy egész életében előtte volt a rejtélyek megoldásának
a kulcsa. Megfogta Kurama csuklóját, és gyorsan rohanni kezdett ezekkel a szavakkal:
-Kurama, kövess, valamit mondani akarok neked!
Szegény Kurama, ha akart volna, akkor se tudott volna ott maradni. Kénytelen volt
féloldalasan, vagy Yukirinnek háttal szaladni, ahogyan csak bírt. Kurama épp háttal
előre futott, amikor Yukirin megállt. Kissé ingerülten kérdezte:
-Lennél olyan kedves, és most már elengednél?
Yukirin a szája elé kapta mindkét kezét:
-Jaj, ne haragudj. Szeretném, ha együtt tudnánk meg, hogy mi ez az egész.
Kurama ráismert a helyszínre. Ez volt az az erdő, ahol Youko Kuramaként
utoljára volt. Yukirin hosszas magyarázatba fogott:
-Sok szörnyűségen kellett keresztül mennünk. Minden itt, ezen a helyen kezdődött.
Emlékszel? Találtunk itt egy elhunyt állatot. Akkor meg akartam tudni, hogy miért az
állatokat pusztítja az, aki pusztítja őket. Ezután behunytad a szemed, és hirtelen sötét lett.
Aztán újra láttam mindent, és megdöbbentem. Egy sötét falat láttam magam előtt.
Hátrafordultam, és anyát láttam magam előtt. Hátrálni kezdtem, egészen a falig. Ott aztán
különös érzésem volt. Azután egy lány testében születtem újjá, és most itt vagyok. Nem is
olyan régen újra álmodtam a „halálunkat”. Már tudom ki a gyilkos.
Kurama, aki eddig figyelmesen hallgatta a beszámolót, most hirtelen hátrafordul. Érezte,
hogy figyelik. Yukirin folytatta mondandóját:
-Ez az illető nem volt más, mint…
Ekkor előlépett az a valaki a sötétből. Így szólt:
-Én. Én voltam ez a démon.
Ekkor egy fiatal lány sikítva ébredt álmából. Ő volt a valódi Yukirin. Egy fiú ült mellette. Ez a
fiú volt a jelenlegi Kurama. Kurama szelíden mosolygott, Yukirin pedig lassan megbirkózott
a gondolattal: Ha ez a jövő, akkor szembe kell nézni vele. Addig is élni kell.
Vagy meghalni. Vagy mindkettő. Vagy egyik sem...
|