26.fejezet:Eltűnés
Amara 2007.08.18. 13:43
Néhány jelenet beleillene egy "toljunk ki egymással" programba nem?:))
-Micsoda nyomortanya! –mondta Youko, miután Amara beszámolt a tűzszülöttekről. –Csodálom, hogy eddig nem jöttél el!
-Ezektől? Ezektől nem lehet. Hacsak nem vagy egy rab, aki… -Amara elhallgatott. –Youko! Tett meg kérlek, amit mondani fogok!
-Hogy lehet valaki ilyen?! –üvöltötte Midori arcába Yuna. –Hogy ilyen…
Ordítását visítozások szakították félbe:
-Megöli! De akkor meg fog szökni!
Yuna és Midori odafutottak a sikoltozókhoz. Ekkor olyan látvány tárult eléjük: Youko Kurama a rózsaostorát Amara nyaka köré tekerve vigyorgott. Amara arca félelmet tükrözött.
-Nos? –kérdezte Youko. Hangján és arcán nem látszottak a valódi érzelmei. –Kell a lány, vagy sem?
Yunát ez nagy dilemma elé állította: szívesen megszabadult volna Amarától, de ezt a nagy kapást nem szalaszthatta el. Beérte annyival a válasz előtt, hogy dühösen pillantott Amarára, mintha őt hibáztatná (végül is őt hibáztatta-.-”) de aztán válaszolt, miután a tűzszülöttek körülállták a démonrókát:
-A lányt itt hagyod élve, és te is maradsz!
-Hát akkor- kezdte Youko. –azt hiszem csalódást fogok okozni. A lány ugyanis…
-Inkább… -nyöszörögte Amara- Inkább a halál…
-Oké, akkor ez meg is van dumálva.
Azzal megszorította a rózsaostort a lány nyakán, aki ettől eldőlt. Beleesett a közeli lápos, mocsaras, tócsás, trutymós izébe (jobb szó nincs arra). Youko teljesen ledöbbent. Azt se hallotta meg, mikor Yuna azt mondta:
-Akkor tehát emelt fővel halsz meg!
De azt már felfogta, mikor Yuna felsikoltott. Ugyanis a bokáját megragadta egy kéz. Egyszer csak kiemelkedett a földből egy kar, aztán egy fej, egy nyak, aztán az illető összes többi testrésze is. Amara Aeana foszforeszkáló teste elszántan nézett Yuna szemébe:
-Nem ölhetitek meg. Nem engedem. Nem hagyom
Azzal odalépett Youko elé, majd odasúgta neki:
-Mehetünk.
Youko átkarolta Amarát, aztán széles vigyorral szó szerint megpattantak, azaz elhúzták a csíkot, ami annyiban merült ki, hogy mivel Youko nagyot tud ugrani, ezért Amarát is vitte magával, aki elhárította a nyilakat, amik csak úgy záporoztak rájuk. Jó sok idő múlva leálltak. Amara foszforeszkálva mosolygott:
-Öregem, ez nem volt semmi utazás.
-Na hallod jól rám ijesztettél. Ha nem karollak át, akkor most is azt hiszem, hogy egy kísértettel van dolgom.
-Ja, a fényviszonyok! –mondta Amara, majd „visszaváltott” eredetibe.
-Így már sokkal jobb- mondta nevetve a lány. –Miért legelteted így rajtam a szemeid?
Youko összerázkódott.
-Csak az, hogy múltkor, mikor valamit mondtam neked, pofon csaptál. Most meg hagytad, hogy csak úgy átöleljelek.
-Hát tudod –kezdte Amara. –menekülésnél nem számít, mit teszünk, ha ezzel a másikat védjük… Most meg min vigyorogsz?
-Vizuális típus vagyok- mosolyodott el Youko.
-Meg egy nagy tökfej! –nevetett Amara.
-Te meg szókimondó.
-Ej, de nagy sértés volt! Nem is tudom, honnan szeded ezeket.
-Nem sértésnek szántam. Ez az igazság.
-Nem. –felelte pirulva Amara. –Az igazság az, hogy… Biztos nem bántottalak meg a pofonnal? Mert megbántam.
-Dehogy bántottál meg! Bár lehet, hogy ha nem egy ilyen kis csinos lány törölt volna képen, akkor valószínű, hogy lett volna következménye.
-Már értem mért vagy te róka. –mondta Amara, aztán odament Youko-hoz, és leült elé. Youko először azon lepődött meg, hogy megint ujjlenyomatmintát vehetnek az arcáról, aztán már teljesen megijedt, ahogy Amara arca az övéhez közeledett, hogy mi van akkor, ha más „csattan” az arcán, ami nem lesz olyan fájdalmas, de hogy csöpögős, az biztos. Végül aztán, mikor már alig volt egy kis hely az arcuk között, Amara megszólalt:
-Ez fogja jelezni, hogy mi is hasonlítunk valamiben…
Avval… Senki nem hinné el mi történt. Amara megfogta Youko fülét. Ezután elnevette magát.
-De megijedtél! Azt hitted, hogy valamit is akarnék tenni veled?
-Csak egy kissé megijedtem.
-Micsoda gyengepontod van! –nevetett Amara.
|