A Tűz Éjszakája 4. rész
2007.08.22. 12:10
Teltek a hetek, napok, lassan már az egész iskola, és Yusuke csapata is észre vette Kurama és Miyuki kapcsolatát. De őket ez nem érdekelte, boldogok voltak együtt… amikor éppen nem Milla nyafogását hallgatták, hogy Miyuki mikor mutatja be neki Hieit… Általában ilyenkor Miyuki csak annyit mondott, hogy elfoglalt a fiú, de valójában azért nem szerette volna, hogy Milla megismerje Hieit, mert akkor Milla veszélybe kerülne, főleg azért, mert rájönne, hogy nem közönséges ember, vagyis hát Hiei egyáltalán nem ember, de Miyuki erről még nem tudott…
A szerelmi élet zajlása mellett lassan elmúlt a szeptember, és vészesen közeledett az a nap, amikor az első kristálygömb megmutatkozik…
Hűvös volt már, a diákok is fáztak az udvaron, de testnevelés óra volt, muszáj volt tűrniük a hideget. Éppen a magasugrást osztályozták, ami Millának egyáltalán nem tetszett…
- Jó, ha a 90 cm-ert átugrom… - jegyezte meg keseredetten.
- Ugyan, képzeld, hogy Hiei vár rád a másik oldalon, és érte ugrasz! - viccelődött Ayame.
- Tényleg, Miyuki!
- Mondom, hogy nem ér rá! Sok a tanulni való! - válaszolt előre.
- Na de ennyi!?
- Ne panaszkodj, hanem ugorj! Te jössz! - szólt egy másik lány is, Milla kedvtelenül, de ugrott, szerencsére nem verte le a lécet. Most Kurama jött. Olyan egyszerű volt neki, mintha csak lépnie kellett. Ettől minden csaj csodálta, és csorgatta utána a nyálát, de egyben mérhetetlen irigység is volt a szívükben Miyuki iránt.
- Hát igen, az én kis jókadémonom! - jegyezte meg Miyuki gyerekes beszéddel.
Eközben Hiei egy fa mögül nézte az eseményeket…
- Még mindig nem értem mit eszik Kurama azon a libán. Még csak azt sem tudjuk, hogy erős-e! - dörmögött, ekkor viszont Milla arra nézett, és rögtön felismerte. Boldogan rohant oda hozzá, remélve, hogy majd beszélhet vele.
- Hiei! Azt hittem nem ebbe a suliba jársz! Úgy örülök, hogy látlak, már rég meg akartalak ismerni! - mondta lelkesen, ám Hieinek fogalma sem volt, ki ez a lány, így felugrott a mellette lévő fa egyik ágára.
- Ki vagy te, és honnan tudod a nevem? - kérdezte mogorván, de Milla most is kedves volt vele.
- Úristen! Te aztán biztos olimpiai bajnok lehetnél ezzel a magasugrással! Én sajnos nem vagyok elég jó…
Hiei nem a türelméről híres, már készült elővenni a kardját, amikor Miyuki észre vette a dolgokat, és gyorsan Millához rohant.
- Milla! Hát te miért jöttél ide? - kérdezte, mikor odaért.
- Képzeld, találkoztam Hieiel, ő meg fölugrott a fára! - majd megakarta mutatni, de Hieinek nyoma sem volt. - De hát… hol lehet?
- Szerintem te túl szerelmes vagy, és képzelődtél! Most pedig menj, megint te jössz, most már a 110 cm-ert kell átugrani!
- Mi?? Ah… - majd Milla elkeseredetten visszament a többiekhez.
- Csak nem kémkedsz utánunk, kicsi Hiei? - kérdezte Miyuki, Hiei pedig előjött egy másik fa mögül.
- Nem szoktam kémkedni, és ha újra így hívsz, megismerkedhetsz a fekete sárkányommal!
- Ugyan na! Nem kell rögtön bepörögni! Inkább azt mond meg, mi járatban! - majd Miyuki Hiei felé fordult.
- Koenma küldött, üzent is valamit…
- Csak nem vált belőled futár?
- Elmondhatnám már végre? - kérdezte kissé ingerülten - Néztél te mostanság naptárba? Itt az október, hamarosan leoldódik a varázslat az első kristályról! Azért küldött Koenma, hogy szóljak nektek, iskola után azonnal gyertek el hozzá a szellemvilágba!
- Tehát már bármikor elkezdődhet a csata? - kérdezte Miyuki komoly hangnemre váltva.
- Igen, legyetek készenlétben! - mondta Hiei, majd eltűnt. Miyuki visszarohant Kuramához, majd halkan elmondta neki a történteket.
- Nem figyeltünk, ma már kezdődik a csata, Koenma üzent, hogy suli után rögtön mennyünk el hozzá!
Kurama komolyan bólintott, majd hozzátette:
- Most már figyelnünk kell!
Ahogy kicsöngettek az utolsó óráról, Miyuki és Kurama szélsebesen pakolt össze, és indult volna el, ha Miyukit nem tartja föl Milla.
- Na, akkor korrepetálsz angolból? - kérdezte a lány.
- Most nem érek rá Milla! Temérdek a dolgom!
- De megígérted! - sértődött meg Milla.
- Ahj, akkor gyere háromra hozzánk, szüleim nincsenek otthon! Most pedig pá! Sietek! - köszönt el kissé udvariatlanul Miyuki, és már nem is volt nyoma még az iskola területén se. Botan vitte el őket Yusukéékkal együtt a szellemvilágba, ahol Koenma már türelmetlenül várta őket.
- Csak hogy ide értetek! Mi tartott ennyi ideig??
- Tudod Koenma-san, akinek hat órája van, az nemigen tud hamarabb idejönni! - mondta Miyuki.
- Mindegy! Gondolom ti is tudjátok, milyen nap van… Idő kérdése mikor hull le a lepel a levegő kristálygömbről!
- Hm, már így tudod, melyik az első? - kérdezte Yusuke.
- Igen, sokat kutattunk, amíg ezt megtudtuk…
- Pompás! Akkor már mehetünk is az első kristálygömbért! - lelkesedett Yusuke, és már indult volna ki az ajtón, amikor Koenma megállította.
- Esztelen! Mondtam azt egy szóval is, hogy tudjuk, hol van??
- Mi?? Szóval azt sem tudjuk hol keressük??? - fakadt ki Kuwabara.
- Sajnos nem…
- Hm… Én úgy gondolom, a kristálygömböknek biztos van valamiféle aurájuk, amit érezni lehet, másképp nem olvastak volna rájuk védő varázslatot! - szólt Miyuki.
- Egyetértek! Vagyis csak meg kell várnunk, hogy a pecsét feloldódjon! - helyeselt Kurama.
- Akkor már túl késő lesz! - vágott közbe Koenma. - Nem tudjuk, most milyen démonok támadnak ránk, lehet, hogy azelőtt megtalálják a gömböt, mielőtt az megmutatná magát!
- Tehát megint nem tudunk az ellenségről semmit! Remek… - dünnyögte Hiei.
- Tudom, hogy nehéz dolgotok lesz, ezért hoztam egy kis segítséget! - mondta Koenma, s kinyílt az ajtó. Kész flúgos csapat lépett be: Egy kék hajú, kék szemű fiú, egy vörös hajú, akinek még egy kis szarva is volt, egy szőke hajú, kékszemű fiú, egy kisgyerek, jojókkal, és kék punk-os hajú férfi, egy hosszú kékhajú, és egy fekete hajú… szóval volt ott mindenki, akit csak el lehet képzelni, ezt Miyuki meg is jegyezte.
- Milyen színes bagázs!
- Hé fiúk! Rég találkoztunk! - szólt Yusuke.
- Ti ismeritek őket? - kérdezte Miyuki.
- Persze! A Sötét Harcművészetek Viadalán ismerkedtünk meg! - válaszolt a hosszú hajú.
Miyuki nem hitt igazán az erejükben… túl furán néztek ki ahhoz… De próbált kedves maradni, és nem követni Hiei példáját…
- És van nevetek is? - kérdezte.
- De kedves valaki… - jegyezte meg megint a hosszú hajú. - Én Shishiwakamaru vagyok.
- Én pedig Shaku.
- Én Rinku vagyok.
- Én pedig Touya, a jég mestere!
- Jin vagyok, a szél mestere!
- Engem Mitarainak hívnak, más néven Aquanak, a víz mesterének.
- Én Kaname Hagiri vagyok, más néven Lövész.
- Ejha! Shaku… nem róla meséltél Yusuke? - fordult hozzá Miyuki.
- Tényleg Shaku! - szólt Yusuke - Azt hiszem kedvelni fogod Miyukit! Annyi piája van otthon…
- Azaz csak volt! - szólt közbe Miyuki - Egyesek a legutóbbi bulimon felittak minden létező alkoholt a lakásban! Még a Baileys-t is!!!
- Mondom én, hogy alkoholista vagy!
- NEM VAGYOK AZ, FELFOGNÁD??? - ordított Miyuki Yusukéval, de ekkor megpillantott valamit Shakunál. - Az ott Baileys a kezedben?
- Kérsz egy kortyot? - kínálta Shaku, és Miyukinak sem kellett kétszer mondani.
- Mint már mondtam, ezek az állatok mindent megittak, pedig mennyi pénzbe kerültek! - és máris meghúzta az üveget.
- Nem győzöm mondani, hogy alkoholista, nem is tudom, hogy bírod mellette, Kurama… - jegyezte meg Yusuke, mire Miyuki élesen visszaszólt.
- Ha még egy ilyen megjegyzést teszel, esküszöm hozzád vágom az üveget! Vagy… mégsem, nem érsz annyit, hogy elpazaroljam rád a djága Baileys-t!
- Örülök, hogy ismerkedtek, de nem lehetne később? Sürget az idő! - vágott közbe Koenma.
- Pill, csak még egy kortyot! - mondta Miyuki, majd mindannyian Koenmára figyeltek.
- Nos, mint már mondtam, a levegő kristálygömböt kell először megtalálnunk… Ez nagyon fontos, hogy nálunk legyen, mert ha az ellenség szerzi meg, a levegő szennyezetté válhat, vagy szmogos lehet, az is előfordulhat, hogy teljesen megállna a széljárás! - mondta.
- Mi? Nem lesz szél?? - kapta föl a fejét Jin.
- Ne aggódj, korán kell annak fölkelnie, aki le akar minket győzni! Pláne, hogy ennyien vagyunk! - nyugtatta Miyuki.
- De ne feledd Miyu, hogy semmit sem tudunk az ellenségről! Egész idáig meglapultak! - szólt Botan.
- Mi van, ha nem is tudnak a Tűz Éjszakájáról? - kérdezte Kuwabara.
- Ugyan, annyira még a démonok sem ostobák! - mondta Miyuki.
- Mi bajod a démonokkal? - szólalt meg Hiei, ismét „kedvesen”.
- Nekem semmi, csak egyik sem hozzám méltó! - válaszolt a lány.
- De nagyra van valaki az erejével! - szólt Hiei - Mégis mire vagy képes? Amióta csak találkoztunk, annyit tudtunk meg, hogy nagy a szád, és gyors vagy, ez nem elég! - Igen, valóban nagy szád, és általában, amelyik kutya ugat, az nem harap! - szólt Shishiwakamaru.
- Félreértés ne essék! Nem tartom én olyan nagyra magam, csupán nem találkoztam elég erős démonokkal, ezért is várom már az elkövetkező küzdelmeket. Egyébként meg, van mire büszkének lennem, hatalmamban áll a leplező, és semlegesítés varázslata! - mondta Miyuki.
- Ugyan már, az csak nagyon ritka esetben kapja az ember! - szólt Touya.
- Pedig így van, Miyu képes ezekre! - helyeselt Botan.
- Ööö, mi is az a semlegesítés? - értetlenkedett Yusuke.
- Yusuke! Te még ezt sem tudod?? - fakadt ki Koenma.
- Nem tudhatok mindent!!!! - ordított vissza a fiú.
- A semlegesítő varázslat igen ritka. Csak az S osztályú szörnyek, és nagyhatalmú istenek képesek használni! - higgadt le Koenma. - De hogy Miyuki hogy képes rá, nem tudom, ő nem is szörny, nem is isten…
- Vagyis csak hazudik! - jegyezte meg Hiei.
- Nem kamuzok! - ordított rá Miyuki - Hidd el, hogy a kis fekete gyíkodat is könnyen elnyelhetném!
- Vagy ő téged! - vágott vissza Hiei.
- „Istenem, és még Milla őbeléje szerelmes!”- gondolta Miyuki, majd lenyugodottan Botan felé fordult - Botan, utána néztél már, mit jelent a sebhelyem?
- Öööö…
- Pedig egy hónapja kértelek! - szólt csüggedten Miyuki. - Mindegy…
- Elég a szó cséplésből! Ameddig nem érezzük a gömb auráját, addig csapjunk egy bulit nálunk! - mondta Yusuke és már el is indult, a bagázs meg utána.
- De, fiúk… - szólt Koenma, ekkor viszont Miyukival történt valami. Dermedve állt meg az ajtóban, szemei színtelenné váltak, és a sebhely a homlokán egyre fényesebben, s fényesebben ragyogott. Teljesen magán kívül volt, más nyelven beszélt, nem hallotta a többieket, nem volt magánál…
- Miyuki, Miyuki mi a baj? - kérdezte aggódva Kurama, de Miyuki nem válaszolt, csak azon az ősi nyelven beszélt.
- „Ez hogy lehet? Miyuki honnan ismeri az istenek régi nyelvét??” - gondolta Koenma, és már ő is aggódni kezdett.
- Csak nem megártott a pia? - kérdezte Shaku.
- Shaku! - szólt rá mindenki.
Miyuki még mindig nem mozdult, lassan, mintha valamit látott volna a szeme előtt, ami egyre élesebb, és élesebb lett… A kristálygömb volt. Érezte, a jelenlétét, de valami erő a hatalmába kerítette a testét. Lassan mást is látni vélt maga előtt, amit a többiek nem, egy nőt, egy nőt akinek ugyanolyan sebhely volt a homlokán.
- Keresd meg a gömböt, az ereje vezessen hozzá! Miyuki… ébredj! - mondta visszhangos hangon.
- Miyuki ébredj! - Kurama hangja szinte egybefolyt a nőével. Miyuki előtt volt, és a kezét fogta, ekkor már Miyuki szeme visszakapta színét, és abba hagyta a beszélést.
- Mi volt ez Miyu? -kérdezte Botan.
- Érzem! - szólt elszántan - Érzem a kristálygömb hatalmát! Gyorsan, az Embervilágba!
- De hisz… a kristálygömb erejét, csak Celendya érezhetné! - szólt Koenma.
- Nem érünk rá! A varázslat nem sokára feloldódik a gömbről! Érzem! - mondta Miyuki.
- Akkor menjünk! - adta ki a végső parancsot Yusuke.
- Várjatok! Én is megyek! - ugrott le a székéről a kicsi Koenma, és máris átváltozott a tini formájává.
- De Koenma-san, ez túl veszélyes! - szólt George, aki mindvégig csendben figyelt.
- Mennem kell, valami nem stimmel Miyukival. Olyan dolgok vannak vele, ami csak Celendyával történhetne meg! Rá kell jönnöm, miért!- mondta halkan, mert csak Georgnak szerette volna mondani, majd gyorsan a többiekkel elrohant.
Az embervilágban a parkba érkeztek, és alighogy oda teleportáltak, Miyuki máris rohanásba kezdett, Kurama is alig bírta beérni.
- Nem azt mondtad, hogy nem szeretsz futni? - kérdezte.
- Most muszáj, szinte vonz a kristálygömb ereje! Érzem! - válaszolt.
- Tegyük fel, hogy hiszek neked, de Koenma is megmondta, hogy csak Celendya érezheti a gömböket, nem lehet, hogy az ellenséget érzed? - kérdezte Hiei.
- Nem, az kizárt! Ez az aura más, hatalmas, és egyáltalán nem gonosz! - mondta - „Csak azt tudnám, ki volt az a nő, ki volt az, aki megismertette velem ezt az aurát… És miért csak én érzem” - gondolta.
- Ha tudom, hogy ennyit kell futni, motorral jövök! - mondta Hagiri, amikor beérte Miyukiékat.
- Már nincs messze! Nemsokára feloldódik a pecsét! - válaszolt Miyuki, s lassan Botan is megjelent mellettük a lapátján repülve.
- Te Miyu, nem ismerős neked ez az utca? - kérdezte.
- Nem… vagy, de! Erre lakom! - mondta meglepetten.
- Akkor hogy lehet, hogy eddig nem vetted észre a kristálygömb erejét? - kérdezte Jin, aki a szél segítségével röpült mellettük.
- Nem tudom! Amikor az ajtó felé mentem hatalmába kerített valami erő, valami, amit én sem tudok megmagyarázni, ismeretlen, mégis ismerős volt! - válaszolta zavarodottan a lány, ekkor viszont megtorpant. - Ez nem lehet!
- Mi? - kérdezte Hagiri, aki a többiekkel együtt Miyuki előtt állt.
- Onnan érzem a gömb erejét! - mutatott egy házra.
- De hisz…
- De hisz ez a te házad! - mondta Kurama, Botan szavába vágva.
- Akkor már végképp nem értem, hogy nem érezhetted hamarabb a gömb erejét! - mondta Jin.
- Megérkeztünk? - kérdezte lihegve Mitarai, aki csak most érte be őket.
- Igen, de ez nem lehet, a ház alól jön ez az erő! - mondta Miyuki.
- És az miért is baj? - kérdezte Touya.
- Csak annyiban baj, hogy ott lakom! - mondta ismét Miyuki, aki már kicsit ingerült lett.
- Hát, akkor könnyebb lesz, mint gondoltuk. Lemegyünk a pincébe, elkezdünk ásni, és kész! - szólt Rinku.
- Persze, csak kicsit nehéz lenne, mivel nincs pince, mert egyesek nem voltak képesek a Kurama lakása melletti házat megvenni! - mondta erőltetetten Miyuki.
- Valami nem stimmel… túl nagy a csend! - jegyezte meg Koenma, mit sem törődve az enyhe célzással.
- Hé! Ne tereld el a szót! Lehetnék én Kurama szomszédja is, de nem, neked mást kellett választani… - kezdte a hisztit Miyuki.
- Csend legyen! - szól Hiei, s a harmadik szeme kinyílt - Érzek valamit!
- Ember, neked Jaganod is van? Van még valami titkolni valód, kicsi Hiei? - kérdezte Miyuki.
- Kicsi Hiei, hát ez tetszik! - fakadt ki Yusuke, majd az egész bagázs.
- Figyelnétek rám egy percre, idióták?! - ordított Hiei. - Közeledik az ellenség, ha nem vettétek volna észre!!
- Igaz, már én is érzem! - szólt Yusuke. Mindenki felkészült a harcra. Hiei előrántotta a kardját, Kurama elővette megszokott fegyverét, a rózsát, Kuwabara kardot formált a szellemi erejéből, és a segítő csapat is felkészült mindenre. Lehűlt a levegő, szinte mozdulatlan volt, csak néhol kapott a ruhájukba a szél, akkor is Jin által… Izmaik pattanásig feszültek, érezni kezdték a hatalmas spirituális erőt. Egyre erősebben, és erősebben, míg végül egy visszhangos, érdes hangot hallottak, ám sehol nem láttak senkit.
- Hiába vagytok ennyien, ellenem százan is kevesen lennétek!
- Honnan jön ez a hang? - kérdezte Botan.
- Nem tudom, a visszhangzás miatt nem tudok figyelni! - válaszolt zavarodottan Kurama. A hang egyre csak nevetett, és nevetett, szinte teljesen biztos volt, hogy megölhet mindenkit.
- Ne röhögj, inkább mutasd magad! - kiáltotta Yusuke.
- Úgy van, búj elő! - helyeselt Kuwabara.
- Bujkálni? Eszem ágában sincs bujkálni! - válaszolt a hang, majd csönd lett. Miyuki hirtelen hatalmas szellemi erőt érzékelt…
- Földre! - kiáltotta, s a többiek reflexszerűen a földre terültek, épp időben, ugyanis a levegőben hirtelen örvényleni kezdett a levegő egyre erősebben, majd egy hatalmas robbanás követte, amitől Miyuki házával együtt még három másik is felégett. A törmelékek majdnem eltalálták hőseinket, szerencsére Koenma időben védőfalat vont köréjük, ami nem kis munka volt, tekintve, hogy voltak vagy 14-en…
Lassan a tűz pattogó lángnyelvei közül, és a sejtelmesen lebbenő porfelhőből egy férfi alakját lehetett kivenni, aki a levegőben lebegett. Hosszú, fehér haját összepiszkolta a korom, vérvörös szemei tükrözték szigorát, erejét, s gyilkolási vágyát, azt, hogy céljáért bármire képes lenne. Éjfekete ruhájába bele kapott a szél, szinte marcangolta.
- Teh, könnyű dolgom lesz! - mondta megvetően. - Igaza volt a Mesternek…
- Hm, talán bemutatkozni a jó isten fog? Ki vagy te, és milyen mesterről beszélsz? - faggatózott Yusuke.
- Ahhoz neked semmi közöd, elég ha a gyilkosod nevét tudod: Yamashita vagyok, és végzek mindannyiotokkal!
- Azt majd meglátjuk! - szólt Hiei, és megrohamozta Yamashitát, ám ő azonban a szellemi erejéből formált gömbbel viszont támadta, s már úgy tűnt, el is találja Hiei, amikor Miyuki a gömb felé nyújtotta a kezét, és elkiáltotta magát.
- Semlegesítés!
A nagy erejű gömböt valamiféle energiapajzs vonta körbe, majd a gömb hatalma lassan szerte foszlott. Erős támadás volt, így Miyukinak kicsit meg kellett erőltetnie magát.
- Te… te tényleg képes vagy a semlegesítésre! - mondta csodálkozva Hiei, amikor visszaugrott a helyére.
- Most nincs idő csodálkozni, a kristálygömböt kell minél előbb megszereznünk! - mondta Miyuki, a többiek pedig bólintottak. Most Yusuke próbált támadni egy ütéssel, ám Yamashita könnyedén arrébb lebegett.
- Ez így túl könnyű lesz! Szellem ostor! - kiáltotta, s kezében máris megjelent egy ostor, amit a szellemi erejével formált.
- Szellem ostor? - kérdezte értetlenül Kuwabara.
- Valószínűleg ez olyan fegyver, mint a te szellem kardod! - magyarázta Kurama - Rózsa ostor!
Kurama kezében szintén egy ostor jelent meg, ám ez növényből állt.
- Váó, tényleg képes vagy növényből fegyvert csinálni, ez csodálatos! - mondta olvadozva Miyuki ^^”
- Nem te mondtad, hogy hagyjuk a csodálkozást? - kérdezte mosolyogva, majd ő is támadott, Yamashita ezt is kivédte, ám már nehezebb dolga volt. Kurama többször is megrohamozta, majd lassan mindenki más is. Miyuki szemében kiderült, hogy Shaku nem hiába iszik, mint a gödény, mikor Shaku a legerősebb támadását vette be az ellenség ellen. Igaz, a támadás csak súrolta Yamashitát, mégis ért valamit.
- Pedig a Baileysben csak 17 százalék alkohol van! - jegyezte meg Miyuki - Na de most én jövök! Sötétfény örvény! - kiáltotta, s kezét Yamashita felé széttárta, majd egy erősen fénylő, hatalmas erejű örvény keletkezett előtte, amit egyenesen Yamashita felé irányított, aki felmérve a veszélyt, a magasba ugrott.
- „ Ez hogy lehet? Erre nem lenne képes egy ember! „ - gondolta.
- A fenébe, elhibáztam!
- Semmi vész, majd én elintézem! Ördögi Jojó, lépj működésbe! - kiáltotta Rinku, aki pár lépésre volt csak Miyukitól. A gyerek a jojóit szellemi erővel ruházta fel, megkötözték Yamashitát, aki így nem tudott megmozdulni. Rinku már kezdett elégedett lenni, amikor bajt észlelt. A jojók ereje hirtelen lecsökkent, majd Yamashita egyszerűen elszakította őket.
- Szellem ostor! - s máris lecsapott Rinkura, de Miyuki ellökte onnan a fiút, szerencsére mindketten megmenekültek.
- Ez nem lehet… Ezeket a jojókat senki sem tudta elszakítani! - mondta zihálva Rinku, mivel eléggé megijed a támadástól. - De azért köszönöm Miyuki! - Semmiség! Az a baj, hogy itt az utcában nem harcolhatunk teljes erőbedobással, még a végén ártatlanok is megsérülnének… - szólt szintén lihegve Miyuki. Ekkor Miyukinak rossz előérzete támadt, maga sem tudta miért, de tekintetét valami az utca végére vonzotta. Meghűlt ereiben a vér, amikor Millát látta besétálni az utcába.
- Milla! - kiáltotta Miyuki. Milla megdermedt, egy fehér hajú, ijesztő férfi a levegőben, legalább tíz fiú furcsa fegyverekkel… Nem tudta mit gondoljon, és hogy egyáltalán jól lát-e, főleg, mikor Miyukit is megpillantotta.
- Miyuki, mi folyik itt? - kérdezte.
- Milla, rohanj, menj innen! - kiáltotta barátnője.
- Hm, csak nem a barátotok? Élvezet lesz megölni! - mondta Yamashita baljós mosollyal, majd szélsebesen Milla felé repült, és készült lecsapni, mikor Hiei megakadályozta a végzetes csapást, azzal, hogy Milla elé állva mellkason döfte őt a kardjával.
- Undorító féreg! - jelentette ki, majd kihúzta a kardját, és a földre lökte Yamashitát. Milla most sem tudta mit higgyen, Hiei, a fiú, akibe belezúgott épp most mentette meg, legszívesebben átölelte volna, de Hiei ellenkező érzéssel szólt hozzá.
- Nem azt mondtuk, hogy menj innen!? Egyáltalán ki vagy te?
- Én… én… - dadogott a lány, hiába dúlt benne a szerelem, és annak vaksága, még most is félt.
- Hiei, legalább vele legyél kedvesebb! - rohant oda Miyuki - Ő csak Milla, az osztálytársam, aki egyébként már látott téged, és azóta szeretne megismerni, szóval lehetnél kedvesebb is. Bár azt nem tudom, hogy mit keresel itt… - fordult Millához.
- Hé! Megígérted, hogy korrepetálsz angolból, azé vagyok itt! - mondta, s látszólag már egyáltalán nem is félt - De mi volt ez, ki ez a tag, és Hiei miért ölte meg ilyen könnyedén, és honnan van nektek ilyen képességeitek, és… és…
- Milla, nyugi! Túl sok a kérdés! - mondta mosolyogva Kurama. Ekkor viszont Shaku észre vette, hogy Yamashita nem halt meg, sőt rögtön a kristálygömb megszerzésére indult.
- A piás mindenségit! Yamashita él, és ha nem sietünk, megszerzi a gömböt! - kiáltotta.
- Azt már nem! - mondta Jin, és egy kisebb tornádóval megállította Yamashitát.
- Koenma-san, kérlek vigyázz Millára! - szólt Miyuki, Koenma pedig bólintott, s máris egy védőpajzsot vont Milla, Botan, és maga köré.
- Mi folyik itt? Nem értem… - szólt Milla.
- Nincs idő magyarázkodásra! Ha Yamashita megszerzi a gömböt, nekünk végünk! - válaszolt komolyan Koenma, s tovább figyelte Miyuki mozdulatait.
Yamashita megunta a harcot, és arra törekedett, minél hamarabb lerázza a „zavaró tényezőket”, és megszerezze a kristálygömböt. Hagiri támadt, de Yamashita minden felé repülő tárgyat elhárított. Mitarai is hiába küzdött, ellenfele csak egyre közelebb jutott a háthoz.
- „A fenébe, hogyan tudnánk megállítani?” - töprenget Miyuki, ekkor viszont látta, ahogy Kurama a rózsa ostort a ház egyik törmelékéhez csapja, majd az odarögzül, s egy hidat alkot a többi törmelék fölött. Miyuki ezt kihasználva az ostorra ugrott, majd mikor sikerült helyreállítania egyensúlyát így szólt:
- Rendben, lássuk csak mit tanultunk tesi órán!
- Nem éppen erre a célra használtam a rózsa ostor, de nem rossz ötlet, Miyuki! - mondta Kurama, és még maga is megdöbbent, milyen jó lett a csapatmunkájuk. Miyuki rohanni kezdett a vékony ostoron, s mikor ezt Yamashita meglátta, ellökte magától Shakut, Hagirit, s Kuwabarát, majd teljes erővel rohant a kristálygömb felé. Amit igaz, még nem lehetett látni, de Miyukinak erre nem is volt szüksége, ismét vonzotta valamilyen erő, mintha nem is a saját lábán rohant volna. Egyszer csak mindketten megpillantottak egy halványkék gömböt, ami egyre hatalmasabb erőt árasztott magából, és határtalan fényt. Ekkor már a többiek is érezték azt az erőt, amit Miyuki érzett.
Jin próbálta lelassítani Yamashitát egy tornádóval, ami sikerült is, viszont utána Jin súlyos sebet szerzett a karján és a hasán. Most Shishiwakamaru támadott, sikerrel. Úgy tűnt, Yamashita ideges lett, hogy nem tud megfelelni feladatának, s Shishivakamarura is végzetes csapást mért a szellem ostorral, az volt a szerencséje, hogy Kurama egy növénnyel megvédte, bár így is elég rendesen megsérült. Yamashita most sem szabadult ellenfeleitől, Yusuke tört rá egy Rei Gun-al, ami szintén célba ért, közben Miyuki már a házában, vagyis az egykori házában volt. A nagy füsttől nem sokat látott, de nem is a szeme, hanem egy hatodik érzék vezette egy égő farönkhöz. Ott volt a kristálygömb, hirtelen nem is hitte el, hogy megtalálta, leguggolt, majd félően, lassan hozzáért a gömbhöz. Hirtelen megint elfogta az az érzés, amit az ajtóban érzett. Hallott egy nőt idegen, ősi nyelven beszélni, de nem értette. Hirtelen elsötétült a világ körülötte, s egy másik helyen volt, egy másik időben. Két alakot látott lassan kibontakozni a sötétben, ahogy éppen harcolnak. Az egyik az a nő volt, aki segített neki a gömbhöz jutni, a másik azonban egy férfi volt. Hosszú, vérvörös haja, aranysárga szemei voltak, és áradt belőle a gyűlölet. E két alak olyan csatát vívott, amit Miyuki még elképzelni sem tudott. A nő nagyon erős volt, és teljesen úgy harcolt, mint Miyuki. Lassan kezdett halványulni ez a látomás, és azokat a fura szavakat sem hallotta már Miyuki, csak egy utolsó mondatott, amit megértett:
- Yasei no Tsumujikaze…
Hirtelen Miyuki magához tért, és már egyáltalán nem a házban volt, hanem az fölött. Sebhelye fényesen világított, ahogy a gömb is a kezében. A kristálygömb hatalma fokozatosan átszállt Miyuki testébe, ami ellenkezés nélkül fogadta be Celendya hatalmát. Miyuki körül olyan hatalmas fény játszadozott, hogy szinte senki sem látott semmit, mikor Milla így szólt:
- Nézzétek! Olyan… Olyan, mint ha szárnyai lennének! - és valóban. A fény pont két angyalszárnyat formált Miyuki mögött, akinek a testét elárasztotta a gömb ereje.
- Nem értem… hogy tudta teljesen befogadni Celendya erejét? Erre csak egy isten lehetne képes! Csak nem…? - gondolkozott Yamashita, és ő már rájött Miyuki titkára, ahogy Koenma is.
- Ez a lány tele van meglepetésekkel… - jegyezte meg Shishiwakamaru. Mindenki őt bámulta, teste pedig második napként ragyogott az égen.
- Nem adom az erőmet! - mondta Miyuki, de más hangon szólt, olyanon, mint az a nő… - Yasei no Tsumujikaze! - kiáltotta, majd a gömb erejét használta, s mindent elsöprő forgószelet irányított Yamashita felé. Szinte szét cincálta a hatalmas szél Yamashitát, több súlyos sérülést is szerzett, de nem is ez kötötte le figyelmét. Csak Miyukira figyelt, aki olyanokat tett, amit eddig egy harcban sem, és bár magánál volt, mégis úgy tűnt, más irányítja. Ő maga sem értette, honnan tudta a gömb erejének titkát, honnan tudta, hogyan támadjon vele, de érezte, hogy valami különleges zajlik a testében.
Jin is besegített egy kis tornádóval, még ha nagyon is fájtak a sérülései. Touya, Rinku, Hagiri és végül mindenki besegített Miyukinak. Yamashita nem tudott mit tenni, látta, hogy már semmiképp sem fogja megszeretni a gömböt, főleg, hogy az úgy egybeforrt Miyukival, mintha a gömb és Miyuki ereje egy lett volna. Rinku jojói miatt nem tudott mozdulni, pedig már látta, hogy Yusuke újabb Rei Gun-ra készül, amit biztos nem élne túl… Így megmaradt erejét teleportálásra használta, s eltűnt, mielőtt a támadás elérte volna… Milla tátott szájjal nézte az eseményeket… Alig hitt a szemének, annyi furcsa dolog történt előtte, hogy képtelen volt feldolgozni, vagy felfogni…
Lassan a forgószél csendes szellővé változott, Miyuki teste sem fénylett tovább, ahogy a gömb sem. Miyuki leereszkedett a földre, és szédülve esett össze. Mindenki - beleérte Millát, Koenmát és Botant is - odarohant hozzá, Kurama pedig felsegítette.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Persze, csak sok erőmet elvette a gömb, de minden rendben! Látom elég sokan megsérültek, gyertek, majd meggyógyítalak titeket! - mondta rekedt hangon a lány.
- Ugyan, ez semmiség, kibírjuk! - mondta kicsit elpirulva Shishiwakamaru.
- Pedig úgy látom beteg lettél, elég vörös a fejed! - jegyezte meg Yusuke, s hátba vágta őt, ami nem igen esett jól neki.
- Ááá! Azért nem lehetne finomabban??
- Még hogy nem fáj! Nah, gyertek, egy-kettőre meggyógyultok! - mondta Miyuki, majd a gömböt odaadta Koenmának, s a fiúkhoz ment, először Shishiwakamarut gyógyította.
- Jócskán lebecsültünk, pedig sikerült elnyerned a kristálygömb erejét! - mondta kicsit zavarban ^^”
- Én meg titeket, és kellemesen csalódtam, úgyhogy kvittek vagyunk! - szólt Miyuki.
- Miyuki! - szólt Koenma - Ha befejezted, kérlek olvass blokkoló varázslatot a kristálygömbre, egyszerűbb lenne elrejteni az ellenség elöl.
- Rendben! - bólintott a lány. Koenma is sejtette Miyuki hatalmának titkát, de úgy gondolta, addig nem mond semmit, ameddig meg nem bizonyosodik gondolatairól.
- „Át kell néznem a Celendyáról szóló adatokat… túl sok az egybeesés…” - gondolta.
- Öhm… - szólt Milla félve - Megtudhatnám, mi a ménkű folyt itt az előbb? Hová valósiak vagytok ti? Honnan tud Miyuki ilyeneket csinálni? És milyen gömb ez??
- Te aztán sokat tudsz kérdezni! - jegyezte meg Hiei. Miyuki sóhajtott, majd miután Jin karját kezdte gyógyítani elkezdte mesélni a dolgokat, hogy valójában miért jött Japánba, meg ilyenek, de a végén a lelkére kötötte, hogy senkinek sem árulhatja el, amit látott, vagy amit hallott, mert akkor Koenma kénytelen lesz törölni az emlékezetét.
- Öhm…
- Mi öhm? Mit nem értesz még? - kérdezte Miyuki.
- Hát… Most, hogy a házadat teljesen lerombolták, hol fogsz élni? - kérdezte Milla. Miyuki megdermedt, ez idáig eszébe sem jutott… Mi lesz vele?
- Koenma-san… - kezdte.
- Felejtsd el! Apám ebbe is alig egyezett bele! - válaszolt előre a kérdésre.
- De akkor mi lesz velem? Hol fogok aludni? Kicsi vagyok, egyedül vagyok, éhes vagyok… segítsetek Miyunak a kis rókának! - mondta kicsit színészkedve.
- Kac kac… - jegyezte meg Hiei lenézően.
- Ni, csak nem ismered a regényt? Na, most nagyot nőttél a szememben, ha máshogy nem is tudsz nagyot nőni, kicsi Hiei! - viccelődött Miyuki.
- Nem mondom még egyszer hogy ne hívj így!!!
- Kicsi Hiei? Jaj, ez cukee! - jegyezte meg Milla.
- KHM, szóval, hol fog aludni a kis róka? - kérdezte Miyuki.
- Ha édesanyámnak nincs ellenvetése, akkor a kis róka aludhat nálam… - szólt mosolyogva Kurama.
- Tényleg? - kérdezte megörülve Miyuki, s azon, hogy kis rókának becézte kicsit el is pirult, közben végzett a gyógyítással.
- Igen, de először anyukámat kell megkérdeznem, de szerintem nem lesz ellenére! Majd azt mondom, hogy cserediák vagy, és az iskolád a szállásról már nem gondoskodott!
- Tényleg megtennéd értem? Jaj, rókadémonom úgy szeretlek! - mondta Miyuki, s átölelte Kuramát.
- Áh, ezek a rókák kiidegelnek!!! - szólt Milla.
- Ahogy engem is… - tette hozzá Hiei, s Milla örült, hogy valamiben egyet értenek :D
- Köszönjük a gyógyítás! - mondta Jin.
- Ugyan, nincs mit ezen köszönni! Na, szerintem mi induljunk, hamarosan besötétedik! - mondta Miyuki.
- Igen… akkor mi menjünk vissza a szellemvilágba! Ha bármi baj van, csak szóljatok! - mondta Shaku.
- Nehogy azt higgyétek, hogy ezzel vége! - szólt közbe Koenma - Megvan a kristálygömb, rendben, de amíg a másik meg nem mutatkozik, addig az ellenség minden erejével azon lesz, hogy ezt ellopja!
- Jó hogy mondod, máris ráolvasok egy varázsigét! - szólt Miyuki, és így is tett.
- Ez még nem old meg semmit, ugyanúgy ébernek kell lennünk! - mondta Koenma.
- De vajon ki lehet Yamashitának a főnöke? - kérdezte Yusuke. Koenma a fejét rázta, majd így szólt:
- Megpróbálom kideríteni, de ne reméljetek sokat… - majd egy átjárót csinált a szellemvilágba. - Botan, fiúk… Menjünk!
- Igenis! - mondták egyszerre, majd miután elköszöntek, el is mentek. Lassan Yusukéék is elváltak, s Miyuki és Kurama is hazaérkezett. Kurama anyja nem kételkedett fia szavaiban, így örömmel engedte meg, hogy Miyuki náluk legyen. Nem volt üres szoba, így Miyuki Kurama szobájában aludt egy matracon…
- Hagyd, majd én alszok a földön! - mondta Kurama.
- Ugyan, jó lesz itt nekem! - majd miután vacsoráztak és letusoltak le is feküdtek…
*********
Eközben a szellemvilág egyik eldugott, elhagyatott részén…
Yamashita letérdelve, fejét lehajtva jelenti a történteket urának, akinek az arcát nem lehetett látni, háttal volt Yamashitának, és a sötétség eltakarta. Sötét helyen voltak. Yamashita mögött egy ajtó volt, urával srégen egy fekete vizű tó helyezkedett el, a tó körül különféle száradt virágok, és vérfoltok látszódtak. - Megszerezted a kristálygömböt? - kérdezte a mester, hangja szigorúbb, és reszelősebb volt, mint bárki másnak, még Yamashita is félt tőle. - Nem, nagyuram. Elbuktam… - válaszolta. - Mi? - fakadt ki az ura, hirtelen hátrafordult, s Yamashitára nézett megvetően. - Viszont olyant figyeltem meg, ami biztos érdekel… - tette hozzá félően. Az úr várta a folytatást, vajon mi lehet az, ami a gömbnél is fontosabb? - Egy lány, teljesen úgy viselkedett, mit egykor Celendya. Be tudta fogadni a gömb erejét, és rögtön tudta, mivel támadjon… Miyuki, azt hiszem így hívták… - Miyuki? - ismételte meg, villámcsapásként érte ez a név. Majd megnyugodott, és mosolyogva folytatta - Úgy látszik Fox annak idején jól megtanította a rejtő varázsigére… Az hittem már rég elkapták az életben maradt tűzdémonok… Hm… jó ajándék lesz Karmanának a lány feje! - majd megfordult, és a fekete tóhoz indult. Belenyújtotta kezét, majd egy ősi, ismeretlen nyelven kezdett el kántálni. Mikor befejezte, s kivette a kezét a vízből, hirtelen nagy fény tört elő a tóból, megvilágította az egész szobát, ami korom fekete volt, teljesen üres, és kopár. A férfit is megvilágította, fekete kabátban volt, fekete csukja a fején, lila, hosszú haja kilógott alóla, s vörös szemei vészjóslóan csillogtak. Ekkor a fény eltűnt, újra sötétség lepett el mindent. Ám valaki állt a tó közepén, s mikor kiért a partra, már tisztán lehetett látni. Hosszú, fekete haja volt, fekete kabátja, szemei lilán fénylettek, arcát maszkkal védte. - Gondolom meg akarod bosszulni a halálodat, Karasu! - szólt az úr, aki visszahozta az életbe hőseink régi ellenfelét. Karasu nem szólt, némán nézte azt, aki életet adott neki, viszont nem tudta, ki ő. Karasu hallgatása azonban beleegyezést jelentett, s az úr előre tudta a kérdését... - Engem Satsuseynek hívnak, Karmanát akarom kiszabadítani, de ehhez kell egy kis segítség. Miyuki, aki még nem tud a képességeiről megszerezte a levegő kristálygömböt. Viszont túl sok Celendya és közte a hasonlóság, és te is tudod, az mit jelent… - Karasu bólintott - Azt kérném tőled, hogy szerezd vissza a gömböt, és hozd elém a lányt… - És miért segítenék én neked? - kérdezte. - Nagy hatalmam van, nagyobb, mint előző mesterednek. Bármikor visszaküldhetlek a másvilágra. Azért van rád szükségem, mert Yusukéék azt nem sejthetik, hogy régi ellenfeleik is visszatérhetnek, meglephetnénk őket. Persze, azt egy szóval s
|